Igen, bevallom, mostanában kicsit hanyagoltam a bejegyzéseket... egyszerűen túl jó volt minden. Ez a blog kicsit olyan számomra, mint egy doboz, amibe jó és rossz élményeim egyaránt belekerülnek - egy kis színes lelki szemetesláda. Segít letisztázni bizonyos dolgokat - ha van időm rendesen, átgondoltan megfogalmazni.
... and that's when my heart skips a beat
Nehéz megemészteni, amikor a sors mindenáron keresztbe tesz a céljainknak. Amennyire pl azt akarta, hogy kábé fél évvel ezelőtt körbejárjam Spanyolországot (mintha egy láthatatlan mágnes húzott volna), most úgy tűnik, nagyon nem támogatja, hogy külföldre menjek. Legalábbis nem Erasmussal.
A részleteket most hagyjuk - nem is ez a post célja - , inkább a kérdés, amit mindez felvetett számomra. Hogy miért van az, hogy mindig vannak jobbak. Gimiben még könnyű volt királynak lenni, legalább 1-1 dologban. De manapság bármi, amibe csak belenyúlsz, telítve van: nem lehetőségekkel, hanem versenyző, egymást fúró és taposó emberekkel. Magamat viszont nem tudom elképzelni egy ilyen rendszerben. Oké, egy szép napon lesz egy master diplomám, és? Jöhet a halálig tartó értelmetlen mókuskerék, meg a napi 8 órás irodában ülés - VAGY saját magad uraként a hitelek és egyéb nyalánkságok. Nem igaz, hogy nincs más megoldás!?!? Vajon egyedül vagyok ezzel az érzéssel?
A nyár elmúlása csak még rosszabbá teszi mindezt (aki ismer, tudja mennyire utálom a telet), az ilyen időszakokban pedig általában csak a felszínes kis szarságok tudnak jobb kedvre deríteni. Mint pl ezek:
... vagy a neten szörfölgetés, vagy az álmodozás mindenféle elérhetetlen dolog után.
Egyetlen dolog van csak, ami visszarángat és értelmet ad mindennek.
Mert ez a legfontosabb.
My heart's a stereo
It beats for your, so listen close
Hear my thoughts in every note
Make me your radio
Turn me up when you feel low
This melody was meant for you
Just sing along to my stereo
I only pray you never leave me behind
Because good music can be so hard to find
I take your head and hold it closer to mine
Thought love was dead, but now you're changing my mind
Az élet egy nagy harc. Sajna be kell lássuk, éppen ezért kell kiélvezni a sok szép, apró pillanatot, amit kaphatunk belőle.:)<3
VálaszTörlésNem csak Te érzed ezt. Sokszor elveszi a kedvem az, hogy egy kis sikerélmény után meglátom hogy hányan mennyivel jobban tudják csinálni ugyanazt. Pl. a rajzzal vagyok így, csinálok valamit, amire azt mondom, egész jó, aztán meglátom a csoporttársaimét, és meg kell állapítanom, hogy az övék sokkal jobb. Vagy álláskeresésnél szoktam még így érezni, hogy nincs elég kompetenciám semmihez se kb. Az a baj, hogy sajnos ezen nem lehet változtatni, max. úgy, hogy valamiből a legjobbnak lenni, már ha ez egyáltalán kivitelezhető. Vagy minél jobbak. És nagy mértékben önbizalom kérdése is, hogy mennyire tudjuk elviselni a versenyhelyzetet az élet kül. területein. Ahogy írtad is valóban az a két dolog teheti elviselhetőbbé a próbatételeket: a szeretet és az élet apró örömei. Az ősz meg tényleg lehangoló, kivéve amikor süt a napocska és a fák szép színesek.:) Múltkor voltam fent a várban Józsival, na akkor szép volt az ősz, de amikor ködös, lucskos, esős, bentmaradásra kényszerít és az ember legszívesebben átaludná a napot, na az nem like, dehát ez van.. :)))
VálaszTörlés