Ez már érett egy ideje.
Se nem vagy szőke, se nem vagy kék szemű
Nem vagy semmi, ami egy kicsit is ésszerű
Egyébként sem volt sok eszem előtted,
De ami megmaradt, tutira elvetted.
Lerészegedsz szinte minden áldott éjjel
Eközben én magamat parázhatom széjjel
Tudom, hajt az ösztön, pont ahogyan engem,
De megöl a tudat, hogy mással vagy helyettem.
A lelkem miattad teljesen erőtlen
Mert pont az vagy férfiban, ami én nőben
Szavak nélkül is egyre jár az agyunk
Te mondtad ki végül: tök egyformák vagyunk
Meg hogy nem vagy normális – de én sem vagyok az
Minden baromságoddal elfogadtalak
De amikor eljött a döntő pillanat,
Összeomlott az egész egy másodperc alatt.
Azóta befizettem egy hullámvasútra
Néha megállítod, majd elindítod újra
Nálad a kapcsoló, s én elvesztem az agyam
Valaki mondja meg, még meddig hagyom magam?
Kell a konstans szenvedés - néhányan ezt mondják
Ha épp minden rendben, majd csinálok én drámát.
Magamat sem értem. Hát hülye vagyok én?
Mert mindig csak az kell, ami nem lehet az enyém.
Valamitől menekülök, és te is menekülsz
Mégsem vesszük észre, hogy amit keresünk
Az orrunk előtt volt az elejétől kezdve
Míg magunkat ástuk bele egy gödörbe
Hosszú évek óta nem írtam már verset
Miért pont te ihletted ezt az egyetlenegyet??
Te, aki magyarul nem is értheted,
De még ha értenéd is, meg sem érdemled.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése