Utálom ezt a hideget! És még mindig beteg vagyok. Drága Nagypapám viszont nem hagyott annyiban: átvitt magukhoz, így nem maradtam program nélkül, és egy életmentő gombaleveses-rántotthusis ebédben volt részem. Ég áldja a nagyszüleimet, még soksoksokszor...
Amikor Papa épp nem focimeccset, akkor Mezzo-t néz - így fedezhettem fel magamnak ezt a gyöngyszemet:
Beleborzongok...
Többet kell ilyet hallgatni.
Vajon milyen lehetett, amikor nem egy gomb megnyomásával szórakoztak az emberek, hanem igazi, élő zene adta a talpalávalót? Manapság már csak a nyugdíjasklubokban és az esküvőkön hallani ilyet. Papa mesélt róla, hogy gimnazista korától saját zenekara volt, Delicatesse (vagy Delikátesz) néven - na nem ám akármilyen, Mohácson ők voltak ugyanis a legmenőbb banda, akik minden héten felléptek, és akikért minden csaj odavolt. Egy ilyen bulin ismerte meg Mamát is, akit aztán azért vett el feleségül, mert ő volt az egyetlen, aki nem állt rögtön kötélnek.
Persze, ahogy ők is mondják, más volt az élet. Se tv, se rádió, se net, se emancipált harmincas szinglik, se vinnyogó hipszter fiúk, 8-kor alvás, 5-kor kelés, mégis azt kívánom: Bárcsak ott lehettem volna anno...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése