Weekend idyll

I'm gonna pop some tags

Only got twenty dollars in my pocket

I'm hunting, looking for a come-up

This is fucking awesome

Pénteken melóból hazarohanás / villámvásárlás / villámkészülés, majd irány egy nemzetközi házibuli... VÉGRE! Mintha egy este erejéig visszatérnék az Erasmusra :) Mindenféle ország, mindenféle nyelv, drinking games, közös ismerősök, és megint rájövünk hogy úristen de kicsi a világ... 

Imádom.

Azért még egy meghívásnak ígéretet teszek az éjszaka folyamán, másnap pedig tökéletesen elégedett hangulatban és napsütéses reggelivel kezdem a hétvégét. Délben irány Mamához, együtt főzés, a menü raguleves és hortobágyi palacsinta. Délután indul a muffintesztelés: életem első red velvet cake-je, édes sajtkrémmel - az első adag tragikus, a második remek. Ja, és az ételfesték ellenére egyik sem piros. 

A kimerültség miatt másra nem vagyok hajlandó a nap folyamán, viszont 12 órát alszom, amivel 2 napi adagot pótolok be :D

Vasárnap még tavasziasabb az idő. Anyánál reggeli, nagynéninél ebéd. Hatalmas zabálás, aztán bújocskázás és rohangálás a kis törpökkel (unokatesóim gyerekei) - persze már fél óra után hullakész vagyok. Ez a hátránya, ha 20 éve nincs gyerek a családban! 

Végül este Bellya új lakásában vendégeskedünk Dórival. Jó sztorik, mirelit pizza, bor-sör-forevör, ágybazuhanás. 

Ma kipróbáltam a Magnum Pink-et, mert beleestem a ,,pezsgőízű" marketingcsapdába, és azt hittem olyan jó lesz mint amit Algarve-ban ettem. Ehhez képest cefre boríze volt, és a csillámpor amivel beborították, még a kezemen is rajtamaradt. 

Most pedig épp a Farm ahol élünk-et nézem, és nosztalgiázok: 15 évvel ezelőtt ugyanezt tettem a téli délutánokon. Hazamentünk az iskolából, hamar letudtuk a leckét, majd beültünk a nappaliba. Anya elővette a varrósdobozát, Marci a kisautóit, én meg a színes ceruzáimat, és jött az estig tartó tévézés, amire néha odafigyeltünk, néha nem.

Azóta sok minden megváltozott, de a Farm ahol élünk még mindig le tud kötni. Időtlen, és az életben fontos értékekről szól - csak reménykedni tudok, hogy egyre többen választanak ilyesmit főműsoridőben a reality szenny helyett. 
Addig is töretlenül nézem és csodálom azt a kort, amikor az emberek még úgy éltek, ahogy kell. Epizódonként legalább egyszer majdnem elbőgöm magam, és eldöntöm, hogy meg fogom szerezni az összes évadot. Még az is lehet, hogy elolvasom a könyvsorozatot, amit ez a nem mindennapi nő írt.

Laura Ingalls és Almanzo Wilder