,,Tudom, nem végtelen
Az út végén valaki vár
De a testem szabad a lelkem nem
Valami láthatatlan kalitkába zár
Mi az ami így húz? Mi az ami kell?
Mi az ami elnyúlt és mi nem jön el?
Mi az ami így húz és nem enged el..."
Mivel kimaradt a tegnapi post, ma mindenből duplázok. Sűrű hétnek nézek elébe: napi 2-3 ide-oda rohanás mellé még millió dolgot kell intéznem az útra, ráadásul úgy néz ki, az útiterv is változik. De erről majd később.
Régen hallottam ennyire magával ragadó magyar nótát, rögtön háromszor kellett újrajátszanom. Jó érzés tudni, hogy a lehangoló viva tévés vonulat (espé és társai) mellett azért fel-felbukkannak színvonalas fiatal előadók. Az akusztikus performansz és a zongorakíséret már a személyes mániám - 7 évig zongoráztam és néha még mostanában is leülök, úgyhogy ez már csak így van :)
__________________________________________________________________________
[2. felvonás]
Kezdek átállni a biciklis életformára :) Imádom ezt az időjárást, a belvárosi napsütést, a dunaparti szelet... szóval amikor csak lehet, bringával közlekedek. Közben pedig ezt hallgatom:
Tegnap sikerült vagy 25 kilométert menni Budapesten belül, még az Andrássy úton is végigtekertem... A legszebb az egészben, hogy NEM LOPTÁK EL a biciklimet, pedig többször hagytam olyan helyen (Mammut mellett pl) ahol sanszos hogy felbukkannak kisebbségi barátaink. Nade! Közben sikeresen beszereztem két csodaszép kelléket az útra:
Mindkettőért napokig jártam az üzleteket, de megérte. Szerelem első látásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése