Hűha! Egy egész hét telt el a legutóbbi bejegyzés óta. Annyi minden történik, hogy sokszor úgy érzem magam, mint Kelly Bundy a Rém rendes családból: memory full, és ki kell törölni az agyamból korábbi információkat, hogy hely legyen az újaknak. Igyekeztem összeszedni, ami ezalatt számomra a legfontosabb (és remélhetőleg az olvasók számára is érdekesebb) volt. Haladjunk most is időrendi sorrendben az eseményekkel!
A szerdai nap ,,első fele” (spanyoloknál értsd: reggeltől kb. este 7-ig) passzívan telt, délután meglátogattam néhány környékbeli boltot a Paz-on és a Colón-on, de végül nem vettem semmit (ami számomra is hihetetlen). Este a Copa del Rey döntőt már az egyik svéd lány lakásában néztük Vandával, Ashával és másik 8-10 Don Quijotés arccal, amelyet természetesen mulatozás követett a szomszédos Nikkana nevű klubban. Bár igen jó volt a zene, mégsem tudtam annyira élvezni a helyet (valószínűleg mert nem ittam annyit, mint a többiek, pl Vanda aki bukfencezett egyet a korlátról J) ezért ,,korán” leléptem, és 3kor még találkoztam az ír ismerősömmel.
Április 21 – csütörtök
A késői ébredést késői ,,reggeli” (ebéd) követte a Mercat del Colón-on, majd bevásárlás és készülődés a hostelben Dia és Zsófi késő esti érkezésére.
Csirkés-zöldséges-paradicsommártásos tortillát főztem, amivel mindenki meg volt elégedve J Miután jól bekajáltunk, és megkezdtük a San Miguel-ek fogyasztását, elindultunk a valenciai éjszakába, név szerint a Radio City nevű szórakozóhelyre. Még szerencse, hogy mint már meséltem, a bulik nem kezdődnek el 2 óra előtt; mivel az odajutást nemcsak az ittas állapotban való kóválygás nehezítette meg a katedrális környékén, hanem az – először csak csöpörgő, később szakadó – eső is. Végül mégis megérkeztünk, és nagyon örültük, hiszen
- jó volt a zene
- csatlakozott hozzánk az ír Cormac és a holland Kenan (vajon így írják a nevét?
- igen kellemeset mulattunk, majd taxival mentünk vissza a hostelhez
Ugyanakkor nagyon szomorú is voltam, hiszen a szakadó esőre való tekintettel egy leleményes idegen hamar ellopta az esernyőmet. Nade! Vissza a történethez: a szobába visszatérve feltankoltuk a maradék alkoholt, és tovább mentünk Cormac-ék (a hosteltől 2 percre lévő) lakásába, ahol reggelig folytatódott az ereszd-el-a-hajam. A magyar popzenei kínálat gyöngyszemeitől (Fluor: Lájk) a nemzetközi kedvencekig (Lonely Island: Jizz In My Pants) szinte minden elhangzott, helyenként tánccal és üvöltő énekléssel fűszerezve. A tetőponton még az angolul nem beszélő albán lakótárs is előjött, és becsatlakozott a buliba, ahol végül mindannyian ott aludtunk. Egyszóval: jó kis este volt.
Április 22 – péntek
A másnaposság nem állította meg a lányokat abban, hogy részt vegyenek a délután 1-kor induló városnéző walking tour-on (engem viszont igen). Persze fél óra után ők is kidőltek, így a délután hátralévő részét a hostelben szüttyögés tette ki: táplálkozás, tisztálkodás, szörnyülködés a szobánkban kialakult helyzeten, valamint az előző nap kiömlött sör-bor következményeként kialakult kocsmaszagon (szegény szobatársunk!).
Délutánra összegyűjtüttük energiáinkat, és elbuszoztunk a tengerpartra, mert már napok óta vártam rá, hogy megmutathassam a plázst a lányoknak, és megkóstolhassuk a spanyolok egyik specialitását, a paellát. Ezt a rizses egytálételt régiónként más és másképp készítik el: a ’valenciana’ módra csirke és nyuszi hússal, a ’marisco’ pedig tenger gyümölcseivel (kétféle rák, tintahal, kagyló) készül. Előbbit Zsófi, utóbbit Dia és én kóstoltuk meg – megállapítottuk, hogy finom, de a jó magyar rizses hús azért simán kenterbe veri. Ettől függetlenül imádom a tengeri kajákat, és még jobban imádok külföldön új kajákat kipróbálni.
Este ismét nyakunkba vettük a belvárost. Nem tudom, hány órát töltöttünk az utcán mászkálással (közben aranyköpések egész hada született); útközben találkoztunk kedves kukásokkal, majd kikötöttünk egy helyen a Plaza Tossal mellett (egyébként ide érkeztek a hostel lakói is vagy harmincan)(névnek utánanézni!). Azonban belülről közel sem volt olyan jó, mint kívülről, ezenkívül tudtuk, hogy néhány órán belül már fel is kell kelnünk, ezért záros határidőn belül hazaindultunk.
Április 23 – szombat
A tervet, mely szerint ezen a napon a Ciudad Del Arts & Ciencias-ba látogatunk el (korábbi videók ITT), bár némi csúszással, de sikerült megvalósítani. Déltől kb. 6 órát töltöttünk a fantasztikus Océanografic-ban, ahol nemcsak delfinshowt
hanem pingvineket, fókát, tengeri kütyüket
és mindenféle számomra ezidáig elképzelhetetlen állatot láttunk (még több kép és videó hamarosan).
A Hémisferic-ben található Imax mozira sajnos sem szabad hely, sem idő nem volt, a hostelbe tartó visszautat így is sietve kellett megtennünk a ,,folyómeder” park mentén, majd irány az autóbusz-állomás, fél 7-kor pedig már úton is voltunk Alicante felé.
Még meg sem érkeztünk, már a buszon elkapott az igazi ,,mediterrán nyaralóváros” érzés (az élményt később csak a hűvös időjárás rombolta kissé): kirakodóvásár a passzázson, mini vidámpark gyerekeknek, csilli-villi égősorokkal kivilágított kaszinó, a kikötő mellett homokos part, és a hullámok morajlása a sötét tenger felől.
Ja, a kirakodóban ezeket szereztem be (egy homár és egy polip, darabonként 4,5 euróért)
Őszintén szólva tényleg melegebb hőmérsékletre számítottunk, a bőrdzsekimet pl direkt Madridban hagytam (optimizmusunkat a bőröndbe csomagolt hosszúnadrágok száma is illusztrálja), ezért elkelt egy üveg gin, amit Sprite-tal elfogyasztva sikerrel alkalmaztunk fázás ellen. Természetesen, nyilvánosan mindez tilos, így egy tengerparti játszótér óriási mászókáján találtunk búvóhelyet, és nem kellett sokáig társaság nélkül maradnunk: pár percen belül csatlakozott hozzánk egy vegyes, ám annál jobb fej társaság (volt köztük olasz, német, angol, román és dél-afrikai), akikkel eltöltöttünk egy-két órát, majd visszatértünk a hostelbe. Ez utóbbi egyébként a találó ’X’ névre hallgatott, ami alátámasztja az ,,ez tutira egy gay friendly hostel” elméletemet (meggyőződésem, hogy a két recepciós srác tűzforró volt, a férfi mosdók kábé ezerszer tisztábbak és felszereltebbek voltak mint a női, a baromi jó tetőteraszon elhelyezett virágos dekoráció, illetve a loveXhostel mint wifi jelszó is erre enged következtetni).
Április 24 – vasárnap
Megreggelizést, készülődést és összepakolást követően a teljes napot arra hagytuk, hogy felfedezzük Alicante minden zegzugát. Húsvét vasárnap lévén szerencsére nem volt tömeg az utcákon, és azt hittük, minden zárva lesz, de nem.
Először a várba másztunk fel egy igen izgalmas úton.
A hegyről leereszkedve egy Dona Mama nevű, kifogástalan étteremben ebédeltünk a parti sétányon. A hangulatos, télikert-szerű sátorban háromfogásos menüt kaptunk, itallal együtt mindössze 10 euróért. Jómagam zöldségkrémlevest, salátát, kardhalat krumplival, illetve desszertként flan-t válaszottam – egyértelműen ez volt spanyolországi tartózkodásom legjobb ebédje!
(videó hamarosan)
A zabálást (akarommondani isteni falatozást) némi pihenéssel vezettük le, majd visszamentünk az előző este felfedezett mólóra, ami mellett egy hatalmas ünnepi kiárusítás foglalt helyet: a sátrakban különféle ruhamárkák darabjait lehetett megvásárolni outlet áron. Végül egyikünk sem vett semmit (ezt majd pótoljuk Madridban) azonban a visszafele úton kipróbáltunk egy tradicionális spanyol édességet, a churros-t.
Ezt a sült tésztát forró csoki mellé szokás fogyasztani - kétfélét próbáltunk ki
(0,5 euro/db): az egyik lángos állagú, cukrozott, a másik pedig csokiba mártott, ropogós tésztarudacska volt. Utóbbi határozottan felkerült a kedvenceim listájára.
Még sétáltunk egy kicsit a Ramblán, mielőtt visszaugrottunk volna a hostelbe, hogy összeszedjük a cuccainkat. A negyed 10-es busz jó spanyol szokás szerint végül ¾-kor indult Granadába (hiába, ezek semmit nem sietnek el, ez igazán kedvemre való), így még volt időnk bedobni egy utolsó vacsit az állomás büféjében. Sajtos-cukkinis tortillát ettünk krumplisalátával, és friss kenyérrel. Ez a tortilla egyébként nem a lapos kerek cuccot jelöli, hanem egyfajta pitét, ami leginkább a francia quiche-re hasonlít (jaj azt is hogy szeretem, gombás quiche a párizsi Montmartre-on nyamm). A nap végére így még inkább úgy éreztem magam, mint az Eat.Pray.Love. szerzője, bár Zsófiékkal megállapítottuk, hogy nálunk csak az utazás és a jó kaják stimmelnek, a spirituális megtisztulást máshol keressük :)
Ahogy ilyenkor írom a beszámolókat, mindig tudatosul bennem, hogy ez az út életem egyik legjobb döntése. Rengeteg élményben volt részem már eddig is, sok embert megismertem, most pedig örülök, hogy itt vannak velem a lányok, és együtt járjuk be ezeket a gyönyörű helyeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése