Ouzoud

Ha visszamehetnék az időben és újratervezhetném a marokkói utat, 

kihagynám az összes várost és csakis a természetbe, a hegyekbe és a sivatagba mennék.

Az utolsó napon úgy éreztem, csak ennek van értelme és bántam, hogy nem töltünk itt több időt. A koszos, büdös, hangos piacterek után igazi áldás volt a friss levegő és a természet közelsége.

Közel az Atlasz-hegységhez

Ouzoud-vízesés. 

A Közép-Atlaszban, az El-Abid folyó mentén találhatók a vízesések, amiket többféle kirándulóútvonalon meg lehet közelíteni.

A vízesés éttermekkel és szuvenírárusokkal épült körbe, ottlétünkkor nem volt túl nagy élet, látszott hogy szebb napokat is látott már ez a rész.

Csodálatos pillanat volt, amikor megérkeztünk utolsó esti szállásunkra, a Palais d'Ouzoud-ba, ahol mi voltunk az egyetlen (!) vendégek

A hatalmas, medencés kertet két irányból Flintstones-szerű kis bungalók szegélyezik.

Étlap

Szemet gyönyörködtető látvány 

A főépület még készülőben

Kilátás a főépületből

Állítólag nagy bulik szoktak itt lenni

Rfissa-t vacsoráztam, ami egy csirkés, lencsés tésztaétel, nagyon rendben volt.

Kaja közben megismertük a tulajt, egy marokkói arcot aki sok évet élt New York-ban és taxisként alapozta meg a vagyonát. Hazajött, megvette a telket és felépítette rajta a vendégházat. Órákon át beszélgettünk vele, a végén még házi fügepálinkával és hasis pipával is megkínált. Maga vallotta be: az arabok nagy része nem szent életű, titokban előszeretettel megszegik a Korán utasításait.

Mindenesetre egy nagy pluszpont volt ez az utolsó nap, és segített benne, hogy az előző napok rettenetes élményeit egy kicsit felülírjuk, és szép emlékekkel távozzunk az országból.

Összességében tehát senkinek nem ajánlom ezt az országot úti célul, de aki mégis vonzódást érez, az alábbi helyekre látogasson el inkább:

 Aït Benhaddou / Ouarzazate (sivatagi erőd)

Merzouga (sivatagi berber falu)

Setti Fatma vízesés, Ourika-völgy