KÉPEK ÉS VIDEÓK HAMAROSAN (mert nem olyan egyszerű, mint azt gondolnánk)
Szerdán éjfél után találkoztunk az amerikai csapattal (Samantha, Allison, Max, Alex, Brian és még egy-két új arc akik nem voltak ott Valenciában) a Plaza del Salvador-on, ami egy népszerű találkozó-, és alapozóhely a fiatalok körében. A környező utcák televannak pub-okkal, Spanyolországban pedig elsőszámú időtöltés a ’bar hopping’, vagy másnéven BYOB (bring your own beer): az emberek a bárok előtt iszogatnak és beszélgetnek, később továbbhaladnak, hajnaltájban benéznek egy-egy szórakozóhelyre. Mi egy B betűs helyre mentünk (még nem sikerült kiderítenem a nevét), ami a Plaza de Espana-hoz közeli klub, hangulatos, távol-keleti enteriőrrel. Ezen az estén hip-hop party ment – de nem ám a slágeres limonádé, hanem az East Coast / West Coast legjava. Élvezték is az amerikaiak, még be sem értünk máris úgy táncoltak mint az őrült, és hajnalig megállás nélkül nyomták. Ilyen elvetemült partiarcokkal szerintem még sosem találkoztam!
Április 28. Csütörtök
Reggel igen hosszú napnak néztünk elébe: a szokásos 5 óra alvás után összekészültünk, leadtuk a bőröndöket a recepción megőrzésre, majd becsatlakoztunk a hostelből induló walking tour-ba, amit egy kedves kanadai lány vezetett. Rajtunk kívül csak egy német srác volt, így családias hangulatban ment a legfőbb látnivalókat érintő túra, fantasztikus nyári időjárással tetézve.
Délután a kánikulában jól esett egy korsó hideg sör, amit a San Fernando sétálóutcában fogyasztottunk el, mellé tapas-ként lazacos-sajtkrémes szendvicset kaptunk. Miután pihentünk egy kicsit, tovább mentünk a Plaza Espana-ra és környékére, ahol a lehető legelképesztőbb parkokat láttam – számomra még az Al Hambrát is überelte. Ahogy sétáltunk a Museo Arqueológico felé, egyre erősödött bennem a tegnapi érzés: itt akarok maradni. Mikor már annyi gyönyörű dolgot láttál, hogy azt hiszed, ennél nem jöhet szebb… és jön. A már-már tökéletes boldogság érzése, még ha csak egy pillanatra is; ezt éreztem végig, minden percben Sevillában. Közben sokszor gondoltam arra is, mi vezetett ide, de erre nem tudtam választ találni, hiszen annyira spontán jött ez az egész körút, nem tudtam semmit egyik városról sem, de tudat alatt valamiért vonzott, mint a mágnes - csak lefoglaltam egy repjegyet, aztán ilyen hihetetlen helyekre kerültem.
Este (amit sosem érzek estének, mivel 9-ig világos van) visszaugrottunk a hostelbe a bőröndökért, majd átköltöztünk első couchsurfing-es hostunkhoz, egy kurva jó panorámás lakásba, az Oasis-től 5 percre. Német házigazdánk, Hannes két másik sráccal, a francia Thibo-val és a spanyol Eduardo-val bérli a lakást (illetve egy fel-felbukkanó úrral). Mindannyian Erasmussal vannak itt, folyamatosan fogadnak couchsurfer-eket - velünk egy időben két francia barát is vendégeskedett náluk, így nem volt nehéz rögtön összebarátkozni a társasággal. Már a legelső perctől tökéletesen otthon éreztem magam, már csak azért is, mert a magasság és a kilátás miatt nagyon hasonlított a saját otthonomra.
Tíz körül Dia és Zsófi elmentek megnézni egy flamenco show-t, ameddig én a lakásban maradtam a többiekkel, megvacsoráztunk és megkezdtük az alapozást az éjszakára. A before party-ból itt sem hiányozhatott a Lonely Island, megállapítottuk, hogy ez a banda nemzetközileg zseniális.
Egy fele átmentünk egy francia csapat házába, ahonnan hamar leléptünk, hogy a már említett ’bar hopping’-ot művelhessük a környék egyik mozgalmas utcájában. Később lenéztünk a KFK nevű helyre is, és bár minimál technot játszottak, a társaságunk pedig szétszakadozott, végül mégis alvás nélkül töltöttem az éjszakát.
Április 29. Péntek
,,Reggel” (azaz délben) indultunk tovább busszal Cordobába, ahová 3 körül érkeztünk meg. Második couchsurfinges hostunk, Luis nagyon kedves volt és eljött értünk az állomásra kocsival, majd körbe is vezetett minket az otthona környékén. Két dolog árnyékolta be csupán a napot: szó szerint az eső, ami egész nap szakadt ránk, másrészt pedig az, hogy a szállásunk közel sem volt olyan tökéletes, mint előző nap. Mindenféle lehetőségen elgondolkoztunk, hogyan ússzuk meg az ottlevést (kimozdulás éjszaka, némi alkohol, vagy egy kis funny stuff), végül azonban este 11-ig ruhákat vásároltuk és mászkáltunk a városban, így annyira fáradtak voltunk, hogy hamar ki is dőltünk.
Április 30. Szombat
Szerencseszériánk itt hivatalosan is megszakadt: Cordobában továbbra is zuhogott az eső, így sajnos nem tudtuk élvezni az aktuális fesztiválszerű ünnepséget, a Féria-t. A helyiek ilyenkor virágokkal díszített keresztet helyeznek ki a terekre, mellette sátrakat állítanak, ahol italokat és különféle harapnivalókat lehet kapni. A hangszórókból spanyol zene szól, mint például ez:
(video coming soon)
Reggel megnéztük a La Mezquita-t, amely a város legnagyobb látványossága: egy olyan különleges templom, amiben három vallás – keresztény, muzulmán és zsidó – találkozik. Egymás mellett fedezhetők fel színes rózsaablakok, arab boltívek, arannyal és mozaikkal díszített falak, és egy reneszánsz kupola. Mindez olyan szürreális élményt nyújt, amelyben a kaotikus (néhol giccses és látszólag egymással harcoló) részletek összességében mégis harmóniát árasztanak. Tényleg egy must see hely, legalább egyszer az életben érdemes megnézni.
Napközben a belvárosban tettünk sétát, amit az eső miatt óránként szabotáltunk evéssel / kávézással / boltok nézegetésével – bár őszintén szólva ebben az is közrejátszott, hogy sokkal többet vártunk Cordobától (ráadásul már az első perctől annyira hiányzott Sevilla, hogy helyenként elgondolkoztam rajta, hogy felüljek-e egy visszafelé tartó buszra). A néhány mór emlékművön és mutatós épületen kívül semmi nem nyerte el a tetszésemet; ha nagyon kritikus akarok lenni, azt mondom, az eddigiekhez képest elég elhanyagolt a város összképe (az pedig kifejezetten kiakasztott hogy a touristinfo-ban összesen egyetlen netkávézóról tudtak, a város másik felén). 2016-ban ez lesz Európa kulturális fővárosa, addig még bármi megtörténhet – remélhetőleg jobban összeszedik magukat, mint tavaly Pécs. Szóval az időjárás valószínűleg sokat nyomott a latban… ahogy a spanyolok mondják: mala suerte!
Mégis szerencsésnek mondhatom magam. Hálás vagyok a sorsnak - és még inkább a családomnak, hogy bár már eddig is sok országban járhattam, ez alatt a pár hét alatt többet tapasztaltam, mint eddig valaha, mellette pedig olyan helyekre jutottam el, aminek a létezéséről nem is álmodtam volna. Aki végigolvasta ezt a bejegyzést, már sejtheti, hol éreztem meg leginkább azt a bizonyos dolgot... Azt a valamit, ami anno ide hívott, végül pedig kimondatta velem: Sevillába költözöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése